Szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd a cégeket, hogy az országos bérmegállapodás alapján érvényesítették-e a béremeléseket idén - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, amiről a Portfolio számolt be.
Cseresnyés arról is beszélt, hogy az első negyedév a tapasztalatszerzés időszaka, a beérkezett jelzések, problémák elemzése után lehet majd gondolkodni következő lépéseken. Ilyesmi lehet a bértámogatás is, amiről még novemberben hintette el a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy a minimálbér-emelések kompenzálása végett bevezethetik.
Cseresnyés elmondta, hogy:
  • a versenyszférában a minimálbér 15 százalékos és a garantált bérminimum 25 százalékos emelése révén közvetlenül 1,2 millió munkavállaló bére nőtt.
  • Az utóbbi hónapokban több cég is jelezte, hogy egyéb bérkategóriákban is jelentős, 10-20 százalékos emelésre lehet számítani.
  • A közszférában is emelkedtek a bérek idén januártól, például a rendőrök, tűzoltók, büntetés-végrehajtásban dolgozók és a katonák jövedelme 5 százalékkal, a megyei kormányhivatalokban dolgozók illetménye átlagosan 24 százalékkal nőtt, az adóhivatal dolgozói pedig további 5 százalékkal, a felsőoktatók, kutatók szintén 5 százalékkal keresnek többet.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy idén várhatóan 8-9 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek, ami 7 százalék körüli reálbér-emelkedést jelenthet.
forrás:Index.hu

Oldalainkat 9 vendég és 0 tag böngészi

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.